Children of Distance 08-Remény (Shady, Horus) Lyrics

Shady:
A remény, a remény fogalma nem kicsit kemény dió,
Azt jelenti vágyakozva elérni mindazt mi jó,
Kijózanodva persze az ember rádöbben a tényre,
Meg lett csalva, hiába vár a csalfa, vak reményre.
Félelem és remény, remény és félelem,
Két ellentétes érzelem, s ahogy én azt képzelem,
A rettegés nyer teret a reménybeli képzeten,
S a félelmem, hogy a kényelmet, amit a remény táplál
Többen, és többen várják a vártnál,
S ha kiderül, hogy az, amiért eddig hajtott,
Az a nem óhajtott dolog bizonytalan képe,
Ami az emberi elme réme, s aminek rá való hatása
Lesz reményének halála és félelmei társa.
A vágy tárgyának elérése bizonytalanságba hajt,
Ez tart a reménytelenségnek bakot majd.
Hajh! Sóhaj, mert ez csak hozza a bajt.

Refrén:
Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk hol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket az csak vigasz, hogy van remény.

Elfeledtük már a jót, mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk hol a rossz van előtérben,
Az élet csupa csukott ajtó, a remény a kulcs a hit pedig a zára!
Mert igaz, vigasz, hogy a remény hal meg utoljára.

Horus:
Eszembe jut a remény, rádöbbenek, az élet kemény,
Hisz, ha nem lenne kemény, nem létezne a remény,
Ezt a szót az okosok ugyan miért találták ki?
Nem arra, hogy ha baj van, mondhassa bárki?
Megnyugtat a bizonyos mondat, nyugi van még remény,
De észhez kéne néha térni, akad itt egy tény.
Azok, akik ebben hisznek, álmokat, mint sárkányt eregetnek,
Hidd el nincsen menekvés, ha zsákutcába kergetnek.
Csak egy ronda illúzió, egy kibaszott nagy tévedés,
Ha lenne a földön remény, akkor nem lenne rettegés.
Akik ebben hisznek azok félnek a ténytől,
Félnek a ténytől és elállnak a fényből,
Hitegetik magukat, és nem látnak a ködtől,
Azt hiszik a sötétben, megmenekülnek a rémtől.
A rémtől, ami egy életen átkerget, rosszat terjeszt,
Belopózik mindenhová félelmet, gerjeszt,

Shady:
Volt, aki verset írt hozzá, van, aki szöveget formál,
De lesz-e, majd aki többet tesz pár rímes sornál?
És ott van a csapda, ha valaki a rabja,
Ha a csilingelő hangja börtönbe rakja,
Mert akkor életének elhullik egy apró darabja,
Hisz a rengeteg remény, a bájoló lágy trillák,
Csilli-villi villák, a bazi sok millák
Mind-mind csak álom, túlmutatnak egy várt reményteli határon.
De szükség van rá, hisz ez minden lépés eleje,
Mert valamiben hinni kell, ez az előbbre jutás veleje,
A lélek hajtó ereje és ebben rejlik a dolognak a deleje.
Van remény, igen! De hol? Én nem látom,
Így az álmokat jobb, ha magam valóra váltom,
Mint ha állnék, várnék, egyhelyben járnék,
S hagynám, hogy csendesen elnyeljen az árnyék.

Horus:
A reményről mind a ketten másként vélekedünk,
De közös bennünk egy dolog, benne már nem hiszünk.
De hiszünk egy dologban, abban, ha bomba robban,
Mi kitartunk majd egymás mellett, és írunk azon nyomban.
Írunk, hogy másnak létezzen még a remény,
Ha nincs visszaút reményt ad ez a két legény,
Olvassák majd a rímeinket, mint egy rövid regényt,
És úgy fogják majd fel, mint egy falatnyi kis esélyt.
Egy vigaszt a bajukra, hogyha mindenük elveszett,
Akkor értékelik, majd amit pár ember tervezett.
Megálmodtunk közösen egy közös számot,
És végre valóra váltottuk, ezt az álmot.
Úgy gondoltuk miért ne világosítsuk fel a világot,
Az széllel szemben álltunk és szórtuk a virágot.
Talán ha látjátok, hogy mi hárman összetartunk,
Velünk együtt éreztek, és majd egy irányba hajtunk.

Az élet remény, küzdelem, bukás, sírig tartó versenyfutás.
Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni, ez az élet!