Emil.Rulez! zanga!zanga Lyrics

Butítani!, butítani!
butítani!, butítani!

Ez itt egy rap. Ugyanakkor nem az a fajta,
Hogy csöcsök, meg bulák, meg gengszterek harca,
Rendőrautó sincs, senki sincs csőre töltve,
Nem kúszik a hernyó, sem a varrás a bőrbe.

Nincs benne vulgaritás, null karikás a szöveg,
Senkit sem szólítunk úgy, hogy haver vagy öreg.
Ez egy oknyomozó riport, ami arról szól hogy,
Az Emil.RuleZ!-nek a lemeze miért nem fogy?

Miért, nem fogy? - kérdezel rögtön vissza,
Hiszen a rádió épp most ezt a számot játssza.

Játszani játssza, csakhogy a boltba
Nem áll be több user ettől a sorba

Mi lehet az oka, talán túl nagy a toka?
Vagy a lemezmásolóknál van győztes technika?
Tán túl okosak vagyunk, ettől túl okos a szöveg?
Vagy a harmóniamenetben nem bír lépni a tömeg?

Tehát gondolkodtunk jól, nyitottunk bort és egy könyvet
(Aki már próbált könyvet inni az tudja, hogy borral könnyebb)
Gondolkodni, feltalálni azt hogy most mi lesz a trendi,
A dollárokkal tömött széf sikerért mit kell tenni.

Eltelt egy-két liter és a hét árgus literátus,
Megfejtette a t__kot a szerzői triumvirátus:
Butítani kell, egyszerű szállóigét szórni,
Az akkordmenetből el kell a finomságot csórni

Valahogy úgy, hogy zangazanga, meg úgy, hogy nánanána
Akkordmenetnek épp ott van a börtönablakába';
Ne szarozzunk sokat, nagy a lakás___el,
Próbáljunk meg butítani, ahogy tőlünk kitel'.

Butítani! Zanga!zanga
Butítani! Nána!nána

Butítunk most rögtön, indul a' IQ-vákuum,
Többé nem mondunk ki olyan szót, hogy "haiku" meg fátum,
Nem lesz akció, se fikció, se kontradikció,
Csak olyan szavak lesznek, amiket ordítani jó.

Például: szerelem, például: álom,
Amit egy fiú álmodik, például: ágyon,
És az ágy lehet egy szörny is, ami elejt prédául,
Na így készül a tuti-buta szöveg. Például

Holdfény, halott virágok,
Miket a réten szednek a lányok,
Pláne királylányok, akik egy hosszú forró nyáron
Eldalolják életünket például gitáron.

Például ordítsuk: álom, ordítsuk: nyáron,
Ordítsuk: szerelem, ordítsuk: várom!
Ordítson: mindenki, ha bírja a hangja,
Jöhet a nánanána, és a zangazanga...

Butítani! Zanga!zanga
Butítani! Nána!nána

Persze lesz majd kritika, ránkdől majd az átok
Hisz kimaradnak a dalból így az orrfurulyások
Az etnodídzsék meg a többi mega mívész
Mivé szelídül így a forradalmi fűrész

Amivel a butaság nagy erdejét kiirtani hivatott
Minden balfék vesztes, aki ma nem formálhat divatot
És így zászlóba öltözve, egy hordón állva ágál
Bár a jogér' jövő díjér' úgyis akármikor átáll

Oda, ahol a sikert mindig két marokkal mérik
Míg a zangazanga szól, addig a vetés jól beérik
És a sok buta fő így nő, mint a dudva
Ezért butítani fogunk, a módot immár tudva

Így hát lesz majd, aki vágja, de több lesz, aki várja
És az első hangtól kipattan a kicsi szíve zárja
És a szív nyitja a bukszát így már be is áll a sorba
És az Emil!RuleZ! bevételén sosem esik csorba!

Butítani! Zanga!zanga
Butítani! Nána!nána

See also:

18
18.87
aereogramme Black Path Lyrics
Fiel a la vega Solamente Lyrics