Kispál és a Borz Nyár volt s blúzát Lyrics

1. Nyár volt, s blúzát
A szél kibontotta,
Egy felhőt vizsgáltam,
Aztán meg rávonta
A nyirkos kis mellekre
A kezemet, hátha
Szerelmesek leszünk,
Aztán meg a lába
Közé terelgette
Mind az öt ujjamat,
Kettő becsuszott,
Három kinn maradt
Ő álmodozni kezdett,
Én meg csak azt tudtam,
Hogy kiosont valami
A rétre a nyomunkban,
S egyszer csak rájöttem,
Hogy a húsunk szaga
Az övé ázott szalma,
Az enyém vaspor, meg naspolya.

2. Aztán már megszoktam
Azt, hogy többen vannak
Ebben a dologban,
És csak szaporodnak
A bogarak, a hangyák
A bőrünkön mászkálnak,
Egyet elmorzsoltam
A hasamon, s hátráltak
A többiek elhúzva
Az egyet, aki meghalt.
Volt ott szomorúság,
A madarak meg egy dalt
Ismételgettek, én meg
Mint egy klipben,
Arra integettem, ahol
Gondoltam, van Isten,
S volt is ott valaki
Hátul a sötétben,
De hátha az ördög az,
Hagytam a fenébe.

3. Aztán már megszoktam
Azt, hogy többen vannak
Ebben a dologban és
Jeleket hagynak,
De hiába jóslatok és
Hiába az álmok,
Csak a rétre emlékszem,
Meg a nőre, ahogy állt ott.

See also:

38
38.119
Echoing Angels I Will Lyrics
Redrama you Lyrics